Adél szüleinek…
A hároméves kor körüli hiszti minden egészséges gyermekre jellemző, mondhatni normális fejlődési jelenség. Ám a hiszti megjelenési formája, intenzitása és lezajlása gyerekenként, családonként eltérő.
A szülők következetességén vagy engedékenységén, kitartásán, határozottságán és kiegyezési képességén múlik az, hogy az egyes gyerekeknél a családban hogy vonulnak le ezek a viharos hónapok.
A gyermek születésétől kezdve élvezi a szülők és környezet állandó csodálatát és elismerését, bármi újat csinál, bármit elsajátít, örülünk neki, dicsérjük, bíztatjuk. Három éves korra megnő az önállósága és megjelenik az az igénye, hogy saját akaratát érvényesítse. Képzeljük csak el, a család szeme-fénye milyen magabiztos: a mi kis hercegnőnk, kis királyfink már önállóan tud enni, inni, mozogni, és sikeresen kommunikál: mondhatni az ujja köré csavarja a családot. Egyre merészebbé, kiszámíthatatlanabbá válik nem ismerve saját határait és nem érti hirtelen, miért is korlátozzuk. Nem is értheti, hisz nincs még veszélyérzete, merthogy nem tud még minden veszélyforrást értékelni.
Akar, nagyon akar, csakazértis a saját feje után megy, még ha ez a szülő ellenállását is vonja maga után. A szülő tiltása, ellenkezése csalódást, frusztrációt és dühöt vált ki a gyermekből, ez eredményezi a hisztit. “NEM, NEM, ÉN AKAROM”, sír, üvölt, verekszik, csíp, harap. Mindeközben a szülő tehetetlenül, kétségbeesetten áll vagy pedig ő maga is dühös, frusztrált és agresszív lesz. Két akarat feszül egymásnak.
A hisztihez közönség kell… minél többen vesszük körül a gyermeket, annál több emóciót generál, annál nagyobb hatást ér el. Jobb, ha ilyenkor arra szülőre hagyjuk a konfliktusmegoldást, aki a legnyugodtabb. Nem segít, ha többen próbáljuk csitítani.
Mit tudunk tenni? Megelőzés, figyelemelterelés, kiegyezés a kulcsa a konfliktuselkerülésnek. A gyakorlott szülő már a második gyereknél tudja, jobb elkerül azokat a helyzeteket, amelyekben a gyermek valami lehetetlen, veszélyes vagy felesleges cselekvést indíthat. Jobb elkerülni a fagyizót, inkább menjünk el a játszótér felé. Ne engedjük, hogy felálljon a hintán a nagyokat utánozva, inkább vigyünk magunkkal egy új homokozó lapátot amivel eltereljük a figyelmét. Alkudozzunk,egyezzünk ki, legyen a kezünkben valami sokkal vonzóbb, új játék, ami érdekesebb számára. Tereljük el a figyelmét. Mi irányítsuk őt türelemmel, határozottsággal, ne a gyerek manipuláljon minket!
Alapszabály: a szülő a főnök, nem a gyerek, a szülő irányít nem a gyerek. Ehhez szülői következetesség, kitartás, nyugodtság kell.
Ha elkerülni nem tudtuk és már benne vagyunk abban az emocionális örvényben, amikor a gyerek fékezhetetlenül üvölt, sír és végül elkékül, szakadozva veszi a levegőt, habzik a szája és majd szinte elveszti eszméletét, a szülőnek cselekedni kell, nem szabad a gyereket egyedül hagyni. Ne csukjuk rá az ajtót, hogy majd abba hagyja! De csak a nyugodtságunk segíthet. Vegyük fel, szorítsuk magunkhoz, próbáljuk ringatással, egyenletes mozgással kizökkenteni a transzállapotból. Érezze a gyerek a mi határozottságunkat, a mi erőnket, a mi nyugalmunkat.
Ne felejtsük el, ezek a hónapok is elmúlnak…. majd jön a kamaszkor!!!!
A következő bejegyzés témája: kamaszdac, a nemet mondás családi kultúrája, ki is a családfő?

Dr. Szegedi Marianna oktatáspszichológus vagyok, az Egyesült Államokban tanultam kognitív pszichológiát, és ott kaptam diplomát. Itthon – számos továbbképzés mellett – neurolingvisztikai tréningen sajátítottam el a hatékony kommunikáció és a konfliktuskezelés gyakorlatát.
» Teljes bemutatkozás
Facebook | SoundCloud | Telefon: +36 30 734 4743 | Skype: szegedimarianna