Elengedés, szakítás, ragaszkodás, kötődés, függőség

„Szakított szerelmével, akit bár teljes szívével szeret, de a kapcsolat nem élhető a mindennapokban. És most fáj, nagyon fáj…”
Megtörténik … nemcsak fiatalon, még idősebb korban is, hogy nem sikerül egymás de Saint-Exupéry-i féle „megszelídítése”: túl gyorsan és túl közel engedjük magunkhoz a másikat és a kölcsönös kalibrálás, egymásra hangolódás, az, ahogy lassan lépésről-lépésre megszeretnénk egymást, tanulnánk meg a másikat, alkalmazkodnánk egymáshoz, nem szelíden, nem fokozatosan történik, hanem a hormonok diktálta fellángolások tempójával. Ez a perzselő szerelem aztán a vonzások és taszítások mágneses erejével mindent szétfeszíthet és szétrobbanthat. Erősen ragaszkodunk az ideáinkhoz, azt hisszük, a szerelmünkhöz kötődünk, közben csak abba az érzésbe kapaszkodunk, hogy valakihez tartozunk.
Igazi mély kötődés ugyanis lassan és fokozatosan alakul csak ki. Idő kell ahhoz, ahogy az újszülöttet lassan a saját gyermekünknek érezzük, ahogy egy új lakásból otthont alakítunk ki, ahogy egy kertet teleültetünk virágokkal és fákkal és ahogy majd csak évek múlva terem a fa és a szőlő. Idő, aprólékos törődés, gondozás és folyamatos figyelem szükséges hozzá.
Az emberi kapcsolataink attól lesznek erősek, megbízhatóak és stabilak, hogy lassan, lépésről lépésre, az apró gondoskodás és figyelmesség gesztusaival építjük fel. Lehet, de nem érdemes felgyorsítani, előreszaladni. És nincs instant, boltban vehető, félkész termék, amit majd gyorsan bekapunk vagy felmelegítünk. Ezért nem működik a vasárnapi apukák nevelő hatása, ezért nem működik a csütörtöki szerető megbízható partneri intézményként.
A gyerek-szülő kapcsolat, a barát-barát, a férj-feleség, a szeretők közti kapcsolat, a társak közötti szakmai kapcsolat mind a kölcsönös lassú építés, kölcsönös kötődés, kiegyensúlyozott ragaszkodás, párhuzamos megtartás dinamikájára épül. És ebben benne van az egészséges és normális elengedés eleme is. El kell engedni, ha nem működik.
Ha csak a másik szeretete éltet, ha a szerelmem pillantásától függ az én jókedvem, ha saját érdekeimet elfelejtve csak neki élek, akkor felborult ez a patikamérleggel kimért egyensúly, megbolondult a mágnes. Ha már elvárás a másik szeretete, az függőség, amiben az egyik fél magát aláveti a másiknak, elgyengül, elszürkül. Ezeket a mérgező kapcsolatokat fel kell oldani.
Ha elkeseredett „majomszeretettel” szorítjuk magunkhoz a gyerekünket, ha a barátnőnk szava parancs, ha apánk vagy anyánk ítélete fellebbezhetetlen, ha nem merünk nemet mondani a társunknak a cégben… ha az AKAROM a mondatban az ige, akkor a saját magukban élő függőségeinket éljük, nem a kapcsolatainkat. Saját függőségeinket kell elengedni!
Persze legtöbbször inkább gyorsan a másikat engedjük el… gyorsan szakítunk. Helyette gyorsan mást keresünk és újra és újra lejátsszuk ugyanazt a játszmát, ugyanazokat a mintákat. Megkeressük azt, aki fogékony arra, hogy belemenjen a mi kis játszmánkba: „te vagy életem szerelme, asszonya, a legfontosabb nekem a világon, nélküled nem tudok élni….”
El kell engedni azt az illúziót és önbecsapást, hogy CSAK TŐLED FÜGG A BOLDOGSÁGOM és hogy attól függ a BOLDOGSÁGOM, hogy van egy okos gyerekem, szerető feleségem, jól működő cégem. Ezek mind nagyon fontos elemei az életemnek, de én nem KIZÁRÓLAG ettől leszek boldog.
Mindemellett az élet előbb-utóbb úgyis megtanít minket az elengedés fájdalmát feldolgozni: amikor beadjuk az oviba a gyereket az első nap, később, amikor látjuk, hogy már a menyem kosztja ízlik neki, nem az én főztöm. Amikor el kell adni a családi szőlőt, mert már senkinek nincs ideje permetezni a családban. Amikor el kell fogadni, hogy elfogyott az idős szülő ereje tovább a betegséggel küzdeni és el akarja engedni magától az életet… elengedjük.
És megtanuljuk, hogy néha el kell elengedni a nagy szerelmet is, mert már nem tudjuk megélni azt. El kell engedni, mert már fáj együtt lenni. És ehhez a racionális elengedéshez nagy-nagy szeretet kell.

Életünket, amit mint utazást értelmezünk és élünk meg, a folyamatosan alakuló és változó emberi kapcsolataik dinamikája vitalizálja.
A lelki és ezzel összefüggően a testi egészségünknek is meghatározó eleme az, hogy képesek legyünk az oldás-kötés, elengedés-kötődés relatíve hullámzó változásait hosszú távon egyensúlyban tartani. Hogyan tudjuk egészségesen feldolgozni az elválást? Az elengedés művészete tanulható, melynek első lépése a tudatos döntés, melyhez konzekvensen tartjuk magunkat. Idővel érzelmeinket: fájdalmunkat, dühünket, kétségbeesésünket felülírja racionális döntésünk megtisztító ereje. Az emlékek is letisztulnak és így újból képessé válunk egy új kötés, új kapcsolódás, új kapcsolat kialakítására új szerelem megélésre.

Meg amúgy is, ahogy az amerikai mondja: amibe nem halunk bele, attól csak megerősödünk!

Örök szeretettel M-nek….